Ingáztam egész nap a pince és a lakás között, sorra vittem le a régi székeket, asztalokat, széttőrt szék és asztallábakat. A csigalépcső, ami a pincébe vezet, néhol már teljesen elporladt, a lépcsőfokok kilazultak, akárcsak az elektromos vezeték, a tömör nedves levegő miatt. Odalenn a teljes sötétség uralkodik, s csak az udvarra nyíló felső ablakokon szűrődik át egy egészen keskeny fénynyaláb, amely éppencsak rávilágít a lehordott szekrény (?) asztal (?) darabjaira. Amúgy fekete minden.
Valahol beljebb a kanyargó járatok mélyén egy korhadó ajtó mögött hirtelen továbbmélyül a sötétség: lefele. A kúton semmi káva, csupaszon zuhan majd tizenötméteren át egészen a négyfokos vízbe. Errefele rég nem járt senki, a ház lakói sem tudnak róla: fentről tompa döngés, talán az udvarra álló autók motorzúgása. A mély hangok itt sűrűbbek és öblösebbek, a magashangok mégjobban elvékonyodnak. Különben csend van. Ízekre szedett csend.
Felfelfele a lépcsőn látszik az udvar és egy szelet az égből, tél van, a késő délutáni fényeket elnyeli az este, épp csak a lépcső körvonalai látszanak. Mintha valami visszahúzna, a léptek nehezednek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése