2010. július 6., kedd

A lélek road movieja - nemkritikai személyes élménybeszámoló az Esőemberről


Profilja okán ritkán ír a Filmtekercs színházi, az olyan példa, amikor filmes adaptációról van szó, kivételt azért tehetünk. Nagy - Kulka - és még nem sokan mások. A Belvárosi Színházban ugyanis már 10 napja bemutatták Berry Levinson korszakos kedvencének, az Esőembernek színpadi változatát.
A darab már létezik egy ideje, az amúgy regény- és forgatókönyvíró Dan Gordon ezúttal dramaturgként vett részt a munkában, a júniusi premierrel bemutatott darabot pedig Anger Zsolt rendezte. Kulka János és Nagy Ervin mellett az alapjáraton újságíró, ám egyre többször színészként is látható Simicz Sándor szerepel, de egy kisebb szerepben Garas Dezső is feltűnik.
Az egész produkció mögött a ferences rend és az általuk üzemeltetett gyöngyösi Autista Segítő Központ áll. A megváltott jeggyel ugyanis az általános iskolát, kiskorúak és felnőttek szociális otthonát és foglalkoztatóját is magában foglaló komplexumot is támogatni lehet.
Támogattam is hát tegnap este barátaimmal a Belvárosi Színházban, ahol egész nyáron várják még a támogatókat. A nézőtér felé haladva autista emberek portréja a falon fekete-fehérben, amolyan ráhangolás képpen. Leülve a nézőtéren éppen azon töprengek, mégis normális ember-e, aki egy road movie-ból akar színdarabot írni. Az Esőember mégsem az a kamaradráma két helyszínen. Aztán kihúnynak a fények, és gyakran változó sematikus díszleteket látunk, erősen progresszív zenével, mai, 20 évvel későbbi köntösbe bújtatva a sztorit. Megjelenik a mobiltelefon, elhangzik poénból Tom Cruise neve is, de azért az Esőember nem lenne az, ami a 250 szál gyufa és a telefonkönyv nélkül. Naná, hogy nem lenne... És ha road movie-t nem is, a lélek utazását, egy csodálatos jellemfejlődést (illetve rögtön kettőt) azért így is kapunk. (Bizisten előbb gondoltam
erre, mint hogy megnéztem volna a rendező nyilatkozatát.)



Ez persze csak az egyik fele. Akinek ez kevés, az menjen el Kulka János kivételes, dustin hoffmani játékáért. Kulka alakítása teremti meg a színpad hangulatát, és adja gerincét az egész darabnak, hála persze egy olyan rendezőnek, aki ezt maximálisan ki is használja. Anger Zsoltnak. Ha Kulka lenne egyedül a színpadon, már nem keltünk fel aznap hiába. A többi színész hol szürke, hol néha ripacskodó játéka között keressük a középutat, s ha megvan, és éppen rá tudnak minket is ültetni hullámukra,
megköszönjük hát nekik.


Esőember
Belvárosi Színház, Budapest
Premier: 2010. június 25.

Író: Dan Gordon
Fordította: Zöldi Gergely

Raymond Babbitt – Kulka János
Charlie Babbitt – Nagy Ervin
Susan – Cseh Judit
dr. Bruener – Garas Dezső / Kézdy György
Lucy/pincérnő/Iris/kurva – Urbanovits Krisztina
Mr. Mooney/rendőr/dr. Marston – Simicz Sándor

Jelmez: Cselényi Nóra
Díszlet: Sebő Rózsa

Rendező: Anger Zsolt
Producer: Orlai Tibor