2008. december 1., hétfő

A fekete fehéren

A 6. Anilogue Filmfesztivál Tekercsdíját azt hiszem a Fehér című kisanimáció nyerte. Sanszos a dolog, hogy jelen alkotás valahogy különös módon egybeesik a cikkíró megérzéseivel arról, milyen érzés lehet a semmiből valamit kreálni. A fehér papírlapot puszta feketeséggel életre kelteni.

A Fehér című film stílszerűen nagy fehérséggel indul, hát meg is jegyzi a mellettem ülő: „…és tényleg!” Majd csak megjelenik egy fekete alak, aki előbb gond nélkül jön megy a szemmel nem látható, de feltételezhetően térbeli világban. A szemmel nem látható akadályokat csak a fekete alak árnyékából lehet kivenni. Először csak kis padkát, kisebb akadálypályát, majd falat, falakat, talán tükröt mer elénk tárni a rajzoló. A fonalat hamar elveszíthetjük, s csak bízunk benne, hogy a kis fekete figura igazán élethű.



Az ész és a szellem az, ami lehetővé teszi, hogy a semmiből valami legyen. Talán egy kicsit a hatalom szele is megcsapja azt, aki megérzi, az ő személye hívja életre a fekete pacahalmazt. Kicsit talán teremtőnek véli magát. Így érzi magát minden cikkíró is. A rendelkezésére álló 44 fajta betű önmagában semmire nem elég. Hogy egymás mellé pakolva értelmet kapjon, valóban meg kell tanulni összekapcsolni. Nem is nélkülözhető. De a teremtéshez itt is több kell. Garanciát az ész és a szellem jelenthet.

2008. október 26., vasárnap

Hová sietnek a magyar filmek?

Itt van az ősz, s vele együtt a filmek dömpingje, hiszen a nyári nagy melegben nem, de az őszi hűvös szelek járásával a magyar filmek is előbújnak. Illetve behúzódnak a moziterembe. Nem kell panaszkodni, hiszen jó a termés, de a második gondolatom rögtön az: ezeket mind benevezik a Filmszemlére. De minek?

Végignézve az elmúlt és a még érkező magyar filmeket, nem kevés és nem rossz műveket láthatunk. Befutott a Delta, A nyomozó, a Para, a sokféle néven megismert Tabló. De jön még a Csupó-mozi, Tolnai Szabolcs filmje, a Fövenyóra, majd decemberben a Kaméleon és a Valami Amerika 2. Láthatóan minden réteg megkapja a magáét. A filmek nagy része azonban teljesen új, s mint olyan, a februári filmszemlén újra bemutatásra kerül. Amolyan „miért ne, csapjuk oda” alapon. Mivel az őszi szezonban nem szerepelnek rosszul filmjeink, s nem egy hosszan benn van a multiplexek választékában, szinte garantálható a teljes érdektelenség a szemlén.

Produceri szempontból persze érthető a komolyabb bevételt ígérő időszakban való bemutatás, a filmszeretők - és persze a magyar film is - ezzel hosszútávon fog igazán veszíteni. Hogyan lehet így fenntartani a Filmszemle varázsát? A dolog persze nem most kezdődött: elég, ha megtekintjük a tavalyi versenyfilmeket, amelyeknek jó, ha a felét újonnan láthattuk a szemle egy hete alatt.

2008. szeptember 28., vasárnap

Meghalt Paul Newman

Újabb legenda távozott mindörökre. 83 éves korában családja körében hunyt el Butch Cassidy. Számomra ez a legemlékezetesebb alakítása, de más olyan filmtörténeti mérföldkövek is kötődnek a nevéhez, mint a Hosszú, forró nyár, a Macska a forró bádogtetőn, Az ifjúság édes madara, a Bilincs és mosoly vagy a Pokoli torony. Paul Newman csodálatos kék szemei 50 éven keresztül bűvölték el nézőit.

2008. szeptember 27., szombat

Zombi

Csütörtök este a sajtó más jeles képviselőivel együtt vacsorázhattam (?!) a Comedy Central csatorna bemutató estjén. A Comedy Central az MTV Networks Magyarország égisze alatt október 1-jétől kizárólag humoros tartalmat fog szórni a 18-49 éves, főleg férfi népességre.

Mindezt pedig teszi a VH1 rovására, délután kettő és hajnali két óra között. Hát én bizony ezt bánom, erősen bánom. Egyrészt mert a VH1 magasan a legszínvonalasabb zenei csatorna, másrészt pedig nem nagyon hiszem, hogy túl sok időt töltenék majd vígjátéksorozatok nézésével. Nézzük a prot és a kontrát. Pro: csak itt lesz látható a South Park következő, 12. évadja. Csak itt lesz látható pár díjnyertes vígjátéksorozat, mint például A nevem Earl. Néhány örök klasszikus is műsoron van, mint Mr. Bean, a Fekete vipera vagy a Simpson család, bár ezek már a könyökünkön jönnek ki, még talán nem unjuk őket. Ezenkívül az adó átveszi más adók humoros tartalmú műsorait, így pl. Mirigyék rajongóinak nem kell beérnie egyetlen adással a TV2-n. Kontra: A tévének lesz egy saját gyártású, magyar szkeccssorozata a Magyarok az űrben, na és erre persze nagyon büszkék. Szerintem ebben a műsorban a magyarok sokkal inkább zűrben vannak. A sajttájon volt alkalmunk néhány jelenetet élőben és felvételről is megtekinteni – és hát mit mondhatnék, igazán kínos volt. A műsorvezető elmondta, hogy ez a szkeccs szegény egy igencsak elhanyagolt műfaj idehaza, amit szeretnének ismét feléleszteni. Hát ha fel is élesztették, az eredmény egy élőhalott. Kiváncsian várom, hogy milyen fogadtatása lesz szélesebb körben.

2008. július 27., vasárnap

Kell-e neked ingyen reklám?

Itt van ez a dolog, kapcsolatban lenni kiadókkal, forgalmazókkal, ami napi szenvedés és könnyebbség egyaránt - hidd el, kedves olvasó. Mert nem olyan egyszerű ám az, mint az tűnhet elsőre - mondván, hogy jó dolog az újságírónak ingyen moziba járni és megdobódni egy csomó könyvvel, lemezzel. Azt miért nem kérdezi meg senki, mennyire jó egy cégnek az ingyen reklám?

Vannak, akik kerekperec megmondják: a New York Times-nak igen, a Filmtekercsnek sose. Valahol talán meg is lehet érteni, hiszen a rendelkezésre álló recenziós példány se végtelen, s hát ha az ember minden pénzét reklámra költi, még az is lehet, hogy idővel nem lesz mit reklámozni. Meg ugye a NYT-ra többen előfizetnek, mint a FT-re, ami most nem a Financial Times. Sőt, a Tekercsre soha senki sem fog előfizetni. Ez fix. Persze mifelénk működik a fénymásoló és a DVD-író is, nem tudom, ti hogy vagytok ezzel.

Aztán kis idő telt el, mire kiderült, a nem fenékig tejfel elérte a moziforgalmazóka is. Idővel ők is úgy gondolják, minél több ember nézi meg filmjüket, annál kevesebb a levegő. Ki tudja, lehet, hogy légkondit kell beszerelni - ebben a melegben sosem árt. Mindenesetre - és ez nem keserűség, inkább értetlenkedés - ez ma sincs másképp: egyenlők és egyenlőbbek között mérföldnyi a távolság. Ahogy az egyik nagy hazai filmforgalmazó sajtóosztálya fogalmazott: “a stúdió kérése miatt egy szűkebb listát kellett összeállítanunk, ezért nem tudtunk most helyet biztosítani”. Csak hogy érthető legyen: a “most” a nagy port kavaró soknullás dollárba kerülő szuperprodukcióka takarja, az egybként pedig a többit. Kelet-timor akciófilmet, például, a kelet-timori filmgyártás gyöngyszemét.

Hogy mi az összefüggés a kiemelt filmek és a meghívott zsurnaliszták között, ma sem tudom. Hogy a jelen lévő kevesek biztos, hogy pozitívabban nyilatkoznak, mint ha a többi is ott lenne, erre gondolni sem merek. Hogy miért zavarja egyeseket, hogy termékük szélesebb körben terjed, ismét jó kérdés.

De végülis, lehet, hogy ők jártak jól. Legutóbb kijött mozijuk a magyar kritikusok között nem jött ki jó fényben. Mert ugye kevesebb meghívott, kevesebb negatív kritika.

2008. június 4., szerda

Macskafogó négy gengszter eredeti filmzene

Keresték, hát íme a Macskafogó négy gengsztere, s az eredeti Jimmy Giuffre zene (Four brothers) Woody Herman előadásában 1963-ból.

Azt hiszem ehhez nem kell komment.

Előadók / hungarian singers:
Geri Edit, Illy Dorka, Tóth János Rudolf, Vinand Gábor

A szám eredetije / the original song:
Woody Herman - Four Brothers
(zeneszerző / composer: Jimmy Giuffre)

S íme az eredeti:

James Peter “Jimmy” Giuffre amerikai dzsessz zenész 1921 április 26-án született és 2008 április 24-én halt meg. Szaxofonon és klarinéton játszott. Több saját dzsessz-triót alapított. A hetvenes években a New Yorki egyetemen tanított, majd a kilencvenes években a New England-i konzervatóriumban.

2008. május 5., hétfő

Hétfői örömök és bánatok

1. Megvolt ma az első moziprogram megszerkesztése. A Budapest Film irodáiban járva állt össze - és áll minden héten hétfő reggel - a szentendrei P’Artmozi heti programja, cikkíró feladata, jelen esetben május 8-14. között. Az általában borús hangulatú hétfő reggelek itt jól telnek. Jó így kezdeni a hetet: forgalmazók és mozi üzemvezetők, ha összeeresztetnek. Persze arról talán most jobb nem szót ejteni, hogyan kúsznak be az artok küszöb és a multiplexek acélbetétes bakancsai alatt szerényen és meghunyászkodva.

2. Ismét online filmfesztivál! Mint azt a Filmtekercs is megírta, a Filmklik ismét nem bír a fenekén maradni, s most már bemutatott és még ismeretlen francia filmjeit szedi elő egy online meeting erejére. A tavaly évvégi Európa Filmhéttel egybekapcsolt rendezvény sikerét minden bizonnyal az adta, hogy olyan film is bekerült a válogatásba, amely amúgy moziban nem volt látható. Ilyen volt a híradókban is hangos Litvinyenko dosszié. A februári, Filmszemlének tett gesztus is sokat tett hozzá a Filmklik népszerűségéhez, nem is beszélve, hogy pikpak a Croisette-en teremhetünk a Filmklik és a Cannes-i Filmfesztivál közös megállapodása értelmében.

3. Kis Vuk, a szégyenfolt! Noha minden bizonnyal a magyar webezők szedték össze azt a nyolcszázvalahány feketepontot, amelyek ilyen mélységekbe taszították kedvenc rókánk kalandjait, hogy pestiesen szóljak, ez a békafenék-helyezés így is gáz. Az átmenetileg az utolsó helyen is álló rajzfilm most “csak” a negyedik hátulról az IMDb világranglistáján - ahogy a Cinematrix is fölhívta figyelmünket. Hogy ez az „üzletember-producer-író” Gát Györgynek, a még kicsit helytelenül is reppelő Gangstának szól-e, vagy egyszerűen egy leírhatatlan mítoszrombolásról van-e szó, én nem tudhatom.

2008. április 6., vasárnap

Mundruczó Cannes deltájában?

Noha a hivatalos kihirdetésre még április 17-ig várni kell, sajtóértesülések szerint Mundruczó Kornél többszörös Filmszemle-díjas Deltája befutó lehet az Arany Pálmára jelölt filmek között.

A Cineuropa című tekintélyes inernetes mozimagazin mindenesetre külön hírként foglalkozik a Deltával, mint aspiráns filmmel. Megemlíti Mundruczó szemlesikereit és korábbi fesztiválsikeres filmjeit is, az Ezüst-Leopárdot nyert Szép napokat illetve a szintén Cannes-t, az Un certain regard szekciót megjárt Johannát.

A cikk nem zárja ki Gigor Attila A nyomozó című filmjének Croisette-en való megjelenését sem.

2008. március 7., péntek

Arcok - 40 éve

Negyven évvel ezelőtt készült el John Cassavetes váratlan alkotása az Arcok, főszereplője John Marley a Cannes-i Fesztiválon el is nyerte vele a Legjobb férfi színész díját.

A film leginkább talán a britt Dühöngő Ifjúság nevű mozgalom mosogató-drámáihoz hasonlítható. Az alábbi jelenet, amelyre a youtube-on akadtam összefoglalja a film lényegét. Valójában a film bármelyik jelenete képes lenne erre, hiszen Cassavetes esetében igazi műalkotásról van szó. Egy műalkotás pedig akkor igazi, ha minden ízében fel tudja mutatni az egészet.

A rendező az emberek közötti viszonyokról, főként a férfi-női kapcsolatokról elmélkedik. Richard Forst, az öregedő üzletember nem hajlandó tudomásul venni, hogy lejárt az ideje. Házasságát kelepcének érzi, és megpróbál belőle kitörni. Először belülről szeretné megváltoztatni, de együgyű viccei, és szinte hisztérikus nevetésével nem ér el semmit. A kamera legtöbbször az arcokat mutatja. Maria Frost szerepében Lyn Carlin, Robert Frost szerepében John Marley alakítását csodálhatjuk.

- No place like home.
- What?

- I said have you ever been to Rome?
- Italy?
[Chuckles]
- I love you.
- But you always love me when I bring food.
- Well, that's because I'm a glutton.
- Were you with Fred tonight?
- Yeah.
- I think he's a terrible father.
He never talks to the kids
or plays with 'em.
- The kids are grown up.
- Nineteen isn't grown.
I don't like Fred anymore.
- Well, why don't you like Fred anymore?
- Because...
he cheats on his wife.
[Cutlery Clinks]
- Now, who told you that?
- Louise.

- Oh, Louise.
Oh.
- Fred talks in his sleep.
He comes home at night,
and he just stares at her. Doesn't say a word.
They have a drink. Silence.
They eat, they say nothing.
- Salt and pepper, please.
- They get into bed
and they say nothing.
And I forgot,
he just barely looks at the kids...
and Louise says
that it's because of that.
- Because of what?
- Well, she reads,
and he just rolls over and goes to sleep...
and talks to all these different girls.
And Louise says that they have to be
in compromising positions.
[Laughing]
- Good old Freddie.
[Chuckling]
- He says things like...
Like "Roll over."
[Chuckling]

"Let's try that again." Yeah.
Things like that.
- Things like that, huh?
- And do you know what he did with...
Do you know what he did with Darlene?
- Darlene? Who the hell's Darlene?
- The girl in his dream.
- Oh.
- Well, what did he do with Darlene?
Huh?
[Chuckles]
You ain't gonna tell me?
[Chuckles]
- He kiss... He kisses her.
[Chuckling]
You know.
- Oh.
You mean... he goes...
[Chuckling]
You... You mean he goes...
[Wheezing Laugh]
- Bad!
[Laughing]
- Is that what you mean?
- No.
- No.
[Laughing]
- I... Yes, but...
[Laughing]
He says for her to do it to him.
- That's funny.
- When he gets...
- Well...
- Well, that's what he said.
- Yeah, well, you know,
Freddie's getting on in years.

And a man Freddie's age...
- You're Fred's age!
- Yeah, but sexual nightmares
are not one of my problems.
Besides, what the hell has that got to do
with Fred being a good father?
Huh?
[Laughing]
- Well, I...
I'm sorry I talk too much.


- Egy férfinak nincs ilyen
dolga másol, csak az otthonában.
- Tessék?
- Márhogy voltál
valaha ott Rómában?

- Olaszországban?
[felnevet ]
- Imádlak.
- Persze, ha hozom az ételt, mindig imádsz.
- Nos, ez csak azért
van mert falánk vagyok.
- Freddel voltál ma
este?
- Igen.
- Azt hiszem borzalmas apa lehet.
Sose beszélget a gyerekeivel, sosem játszik velük.
- A gyerekek már felnőttek.
- Tizenkilenc évesen még nem azok.
Nem szeretem Fredet többé.
- Miért nem szereted
Fredet többé?
- Mert csalja a feleségét.
[Evőeszközzörgés]
- Ezt meg ki mondta
neked?
- Louise
- Szóval, Louise. Ó!
- Fred álmában beszél. Késő este ér mindig haza. Csak bámul
rá. Egyetlen szót sem szól hozzá
Isznak valamit. Aztán csend.
Csak esznek, s egy
szót se szólnak.
- Sót és borsot,
kérlek.
- Ágyba kerülnek és egy szót se szólnak
Jaj, s majd elfelejtettem,
alig néz rá a gyerekeire.
És Louise azt is mondta, hogy ez mind azért van.
- Márhogy miért is?
- Nos, Louise olvas, ő pedig csak befordul, s már alszik is.
És közben különféle nőcskékről beszél. És Louise mondta, valószínűleg
mindenféle kompromítáló pozíciókat vesznek fel ilyenkor.
[nevet]
- Jó öreg Freddie
[ Kuncog]
- Olyan dolgokat mond
Olyanokat például, hogy "Fordulj meg!".
[Kuncog]
Vagy hogy „Próbáljuk ezt újra!”
Ilyesmiket.
- Ilyesmiket? Hűha!
- S tudod, hogy mit csinált...?
Tudod, hogy mit csinált Darlene-nel?
- Darlene? Ki az ördög az a Darlene?
- Hát a lány az álmaiban.
- Ó.
Hát mit csinált azzal a Darlene-nal? Nos!
[Kuncog]
Nem mondod el nekem?
[Kuncog]
- Megcsókolja a .. Megcsókolja a
[Kuncog]
Tudod.
- Ó!
Úgy érted, fogja magát
és ...
[kuncog]
Úgy érted, fogja magát
és ...
[szűnni nem akaró nevetés]
- Rossz vagy!
[Nevetnek]
- Erre gondoltál?
- Nem.
- Nem?

[Nevetnek]- Vagyis … igen .., de…[Nevetnek]Fred mondja, hogy csinálja neki.
- Ez roppant vicces.
- Amikor ő már…
- Nos...
- Nos, ezt mondja.
- Nos, tudod Freddie
benne van már a korban.
És egy férfi Freddie
korában…
- Te is Freddie korában vagy!
- Valóban, de a szexuális
rémálmok nem az én asztalom.
Másfelől ennek, meg mi köze ahhoz, hogy Fred jó apa-e vagy sem?Szóval?
[Nevet]
- Nos, én… Sajnálom, kicsit sokat fecsegek.

2008. február 2., szombat

Verne 180 - Utazás a Föld középpontja felé

Jules Verne-t ügyvédnek szánták. A nantes-i líceumban tanult filozófiát és retorikát. Ám hamarosan kiderült Piere Verne fiát egészen más pálya vonzza. Megjelent első regénye azonnal íróvá avatta. Így hamarosan a tudományos-fantasztikus irodalom bölcsőjénél találta magát.

Jules Verne 1828-ban, száznyolcvan évvel ezelőtt született Nantesban. Legelső regényének, amit az idősebb Alexander Dumasnak mutatott meg először a Jégszfinx címet adta. A történet Poe egyikregényének Arthur Gordon Pym, a tengerész kalandjainak a folytatása volt. Ám nem ez jelent meg előszőr. Legelőször megjelent írása Az öt hét léghajón hatalmas siker volt.

Bár a korabeli kritika fanyalgott írásait olvasva, kortársai közül sokan elismerték. Olyan írók, mint Zola, Balzac, vagy Gorkij. Emil Zola ezeket írta róla: “Faut-il déranger la science pour la mêler à un genre de littérature aussi bas?” “Il y a là une veine de succès que les faiseurs exploitent, rien de plus.” És Maupassant így méltatta: “Quelques hommes encore aujourd’hui s’acharnent à égrener des histoires aussi invraisemblables qu’interminables…”

Nem hiszem, hogy bárkinek be kellene mutatnom regényeit. Épp olyan hosszú életet élt, és épp olyan termékeny volt, mint a nála szinte pontosan három évvel idősebb magyar kortárs Jókai Mór.

Habár már korántsem örvend olyan töretlen népszerűségnek, mint akár egy évtizeddel ezelőtt. Történetei újra és újra megjelennek a vásznon. A filmes világban talán a legnépszerűbb Az utazás a Föld középpontja felé című műve, összesen tízszer vitték filmre. legelőször 1910-ben. Mára egy az egyben beépült a történetklisék közé.

Most, miután megjelent a legújabb 3D-s “Verne” film, azt hiszem meg kell emlékeznünk az egykori könyv illusztrációkról. Azok, akik Verne könyveken nőttek fel mindenestül beépítették ezeket a metszeteket fantáziájukba.

Íme a titkozatos belső tenger:

A belső tenger

Műsorra tűzhetnék végre újra a Grant kapitány gyermekeit, azt a szovjet sorozatot. Vagyis ezt: V poiskah kapitana Granta.

2008. január 16., szerda

Spirálfokozatban

Ismerős dolog ez a spirálmódszer. Valami állítólag nagyon jó, aztán elkezdünk róla beszélni. Minél többet beszélünk róla, annál jobbnak tűnik, minél jobb, annál inkább hisszük beszédtémának. Ezért januártól márciusig egy film lehet csak beszédtéma - idén a Vágy és vezeklés.

Joe Wright irodalmi adaptációja van idén terítéken, 2008-ban ez az a film, ami fő beszédtéma lehet a sajtónak és kis odds-szal meghirdetett versenyző a díjátadók körül sertepertélő bukékereknek. Kezdve az Európai Filmakadémia díjával, folytatva a sort a Golden Globe és a BAFTA-díj ceremóniájával, zárva a sort a jó öreg Oscarral. Lehet, hogy a színpadokon idén nem olyan nagy a csindadratta, a sajtóban viszont tart a láz.

A tekercsen például az egyik Atonement egyflekkes üti ki a másikat. Máshol még durvább hadakozások mennek az olvasócsalogatásért, mi megelégszük a filmekről szóló hírekkel. Persze fórumozásbl sincs hiány: jóval a bemutató előtt több tucat hozzászólás - nyilván olyanoktól, akinek nincs még fogalma se róla, hogyan és miről is van szó az angol történetben. Nem kívánom előrevetíteni se a prót, se a kontrát. Elég annyi, hogy noha a BAFTA tizennégyszer jelölte, az idei “csöndes goldenglobe”-on “csak” kettőt vittek. Se Keira, se James.

Mert a lényeg, akárhogy is vesszük, a spirálfokozat. Több duma, több pénz, több pénz, több haszon. Persze az is lehet, hogy több haszon - több film, amelyről több duma, több pénz.

2008. január 12., szombat

Mystery of blues

Végül ráakadtam a neten, nem is kellett olyan mélyre ásni. Indiana Jones, egy röpke öt és fél percre valami furcsa cowboy jelmezbe rejtőzött: szaxofonozik, vigyorog és egy autósüldözés kellős közepén mereng a multon.

Ugyan egyértelműen látszik, hogy Ford csupán beugrott, mégis valamennyit sikerült visszacsempésznie, az önmagában amúgy remek sorozatba a klasszikus filmtrilogia hangulatából. A bejátszás angolul van, felirat nélkül. Aki nem kiváncsi a beharangozóra tekerjen bele. Az akció 1:36-nál kezdődik.

Szerencsére, bár sokat kellett várni rá, sem Spielberg, sem Ford nem hagyta annyiban a dolgot.

Olvasd el kritikánkat az új Indiana Jonesról.

2008. január 9., szerda

81 éves korában elhunyt Körmendi János

Egy újabb legenda távozott körünkből vasárnap este. A vele készített utolsó interjút itt olvashatjátok.

2008. január 5., szombat

Permanens legenda - avagy Legenda vagyok 2 a láthatáron

Magyarországon még épp hogy megírhattuk a kritikát, a Tengerentúlon már a folytatás lehetőségét keresik - írja egy amerikai internetes magazin. Will Smith tovább keresi a kiutat a jövőbe?

A nem kevés anyagi hasznot jelentő 332 millió $ bevétel, amelyet a föld másodszorra elkövetkező első napjaiért be lehetett zsebelni, folytatásra ösztönözte az alkotókat. A források szerint már szerződést is kötött a Warner Bros és az első részt is író Richard Matheson.