2010. október 11., hétfő

Bollywoodi filmklub

A bollywoodi filmklub harmadik alkalmakor Tóth Szabolcs szitárművész tartott előadást. Kétségtelen, hogy rengeteg mindent tud, ami India, ráadásul ez a tudás nem csak információk szintjén fogalmazódik meg, hanem valami lényeges alapérzés közvetítése révén. Emiatt hívtam el őt, még ha ezt nem is tudtam előre megfogalmazni, annak ellenére, hogy nem filmes szakember és bizony ezekhez a bollywoodi filmekhez nehezen köthető a klasszikus indiai zene. Pedig feltűnik mindig, csak átszíneződve és variálódva, újfajta és nem annyira központi szerepben. A Kuch kuch hota hai-ben pedig több vallásos ének is fontos fontos szerepet kap:

Ezt énekli Tina Rahulnak, amikor a fiú azzal cukkolja, hogy a londoni tanulmányai alatt elfelejtette az indiai hagyományokat, majd sokkal később, amikor Rahul újra találkozik Anjalival és a barátságnak hitt kötődés egyszeriben szerelemmé változik, akkor is klasszikus indiai dalt énekel, csakhogy most nem Tina, hanem Anjeli, ráadásul Tina lányával, Anjelivel. És ez most pont annyira bonyolultan hangzik, amennyira nem az - annak, aki végignézte a közel három órás filmet. Íme egy részlet azoknak, akik ezt (még) nem tették meg:

De hogy visszakanyarodjak az első gondolathoz: ha van valaki, akit megérintett Tóth Szabi előadása, legközelebb itt lehet meghallgatni élőben a szitárjátékát: