2009. december 30., szerda

Piszkos 12 - az évtized piszkosul jó filmjei

Itt az év vége, sőt, állítólag az évtizedé is, bár erről a brit tudósok még vitatkoznak. Mindenesetre a Filmtekercs egyik munkatársa sem állta meg az "x számú legjobb/rosszabb valami" című képlet tartalommal való felruházását. Az évtized 12 legjobb filmjét Sergő Z. András állította össze szigorúan szubjektív véleménye alapján, meg-megtűzdelve egy-egy, portálunkon megjelenő kritikájával. A válogatás román, dán, francia, bosnyák, palesztin, svéd, koreai, mexikói, német és amerikai rendezők filmjeiből áll, s mint olyan, nem a szerkesztőség, hanem a szerző véleményét tükrözi, így azt saját blogjában jelentette meg.

Annyira megtetszett a Filmvilág blog listaállítási ötlete, meg amúgy egyébként is mindenki szeret mindenféle listákat írni és olvasni, hogy ez sem maradhatott ki. Alább található az évtized 12 legjobb filmje. Szerintem. Ezzel persze két probléma van. Az egyik éppen a Szerintem. Vagyis hogy egy nagyon szubjektív listát olvas itt mindenki. Annyira szubjektív, hogy néha magamtól is el kell határolódnom, hiszen mást jelentett ugyanaz a film tegnap, jelent ma és fog holnap. Ma megnéztem harmadszor A szabadság útjait Sam Mendestől. Tavaly, első két alkalommal jobban tetszett. Hát akkor: mi az, hogy legjobb? Egyébként sem jelenti ugyanazt a legjobb és a "nekem leginkább tetszett". Ez a lista valahol a kettő keveréke.

Folytatás a szerző blogján.

2009. december 24., csütörtök

Boldog Karácsonyt!

A Filmtekercs Fényportál szerkesztőségének minden tagja szeretne egy pár napra elköszönni. Legyen mindenkinek olyan ünnepe, amilyet magának és szeretteinek álmodott. Idénre még nem búcsúzunk el, de ez a nap remek alkalom, hogy megköszönjük az az ezévi figyelmet és támogatást. Maradjon így minden jövőre is.
Politzer Péter kissé szokatlan karácsonyi ajándékával kíván mindenkinek áldott ünnepeket

Csala Bori, Fazekas Máté, Havasmezői Gergely, Horváth Ivett, Keller Mirella, Kiss Tamás, Kollár Flóra, Kulcsár Tamás, Molnár Kata Orsolya, Pásztor Balázs, Sergő Z. András, Simonffy Balázs, Szentpály Miklós, Sziliczi Dávid, Zurbó Dorottya.

2009. december 18., péntek

Robin Hood feliratos trailer

Igazából csak egy a baj vele, hogy májusig várni kell rá. Mindig is utáltam a Robin Hood sztorit, mert baromi unalmas ez a romantikus pátosz, ami belengi; hogy vannak jófej szegények (mellesleg bűnözők, de ez ugye kit érdekel, ha a cél szentesíti az eszközt), meg vannak a gazdagok, akik mivel pénzük van übermocskos gazemberek. Aztán most jött Ridley Scott, és maga mellé vette régi harcostársát (harcos, érted!), Ridley Scottot, és tabula rasát hirdetett.
A ma megjelenő magyar feliratos trailer alapján ez a Robin Hood egész más lesz. Nemcsak a kifolyt vér mennyisége miatt is, bár azon - a gladiátor családjának lemészárlása óta - nem csodálkozunk. A két férfin túl a sikert persze a női főszereplő, Cate Blanchett is garantálja. Micsoda hármas, édes Istenem. És milyen kár, hogy legkorábban csak májusban.