Tavaly volt itt nagy svung Mispál Attilától, hogy kérem, bizony a műfajiságnak helye van a magyar filmművészetnek. Hogy egy önmarcangoló, keveset beszélő művészfilm sem értékesebb, mint az, amikor megy a gőzős. Aztán a kultúrpolitika nehezen hitte ezt el. Így aztán - tetszik, nem tetszik - a Magyar Zsáner meghalt. Élt 9 hónapot.
A dolog az úgy áll errefelé már pár évtizede, hogy nem szeretjük, ha néhány kacagófej megmondja, merre menjen az a filmművészeti sárga út. Ez persze, mint a tiszai örvény, egyre nehezebben lett kezelhető, az igazi vesztes pedig toronymagasan a zsáner lett. Nem is csoda tehát, ha néha irtózatos torzók születnek. Hiszen ahogy Joseph Heller is sugallta már: támogatást a jó filmekre adnak; de miből lesz a jó film, ha nem a pénzből?!
Persze ne legyek ilyen anyagias… Mert biza kell oda megbecsülés is. Mert Franciaországban például le lehet élni - sőt, érdemes - egy életet úgy, hogy ah, a sors komikusnak teremtett. És úgy, hogy van átjárás alfa és béta között. Minálunk akit az Úristen ide teremtett, az ne is álmodjon a túlpartról. Oda születni kell!
A tavalyi filmszemlén halvány remény csillogott fel, hogy a két kategória - műfaji és szerzői film - közelít egymáshoz. Hogy Latabár után ismét lesz kultúrája a magyar vígjátéknak, végre megszületik a magyar thriller, az akciófilm és mások. Hogy ezt idén miért kellett bevégezni, megvlaszolatlan kérdés marad. S hogy ezt miért egy leginkább műfaji filmekkel brillírozó rendező teszi, az egyenesen érthetetlen.
Senki ne gondolja, hogy megvetném a fiatal, a középnemzedék vagy az tapasztalt rendezők művészetét, de a félkarú óriást senki sem szereti. Ha pedig folyton lenyesegetjük a hajtásokat, csak Godzillát kapunk.
A dolog az úgy áll errefelé már pár évtizede, hogy nem szeretjük, ha néhány kacagófej megmondja, merre menjen az a filmművészeti sárga út. Ez persze, mint a tiszai örvény, egyre nehezebben lett kezelhető, az igazi vesztes pedig toronymagasan a zsáner lett. Nem is csoda tehát, ha néha irtózatos torzók születnek. Hiszen ahogy Joseph Heller is sugallta már: támogatást a jó filmekre adnak; de miből lesz a jó film, ha nem a pénzből?!
Persze ne legyek ilyen anyagias… Mert biza kell oda megbecsülés is. Mert Franciaországban például le lehet élni - sőt, érdemes - egy életet úgy, hogy ah, a sors komikusnak teremtett. És úgy, hogy van átjárás alfa és béta között. Minálunk akit az Úristen ide teremtett, az ne is álmodjon a túlpartról. Oda születni kell!
A tavalyi filmszemlén halvány remény csillogott fel, hogy a két kategória - műfaji és szerzői film - közelít egymáshoz. Hogy Latabár után ismét lesz kultúrája a magyar vígjátéknak, végre megszületik a magyar thriller, az akciófilm és mások. Hogy ezt idén miért kellett bevégezni, megvlaszolatlan kérdés marad. S hogy ezt miért egy leginkább műfaji filmekkel brillírozó rendező teszi, az egyenesen érthetetlen.
Senki ne gondolja, hogy megvetném a fiatal, a középnemzedék vagy az tapasztalt rendezők művészetét, de a félkarú óriást senki sem szereti. Ha pedig folyton lenyesegetjük a hajtásokat, csak Godzillát kapunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése