Kell egy csapat

Mándy Iván, mint a foci és a filmek nagy szerelmese már annak idején megmondta, kell egy csapat. Ez persze nemcsak a focira és a filmre igaz, bár egyiknél sem elengedhető tényező. Érdemes megfigyelni, hogy egy-egy kor azért lehetett kiemelkedőbb a többinél, mert nem egy olyan zseni volt, aki tudásának magja jó földbe hullott. Kodálynak és Bartóknak szüksége volt az egész Nyugatra, Babitsra, Adyra, Kosztolányira, a festő Gulácsy Lajosra és még sok, az 1870-es, '80-as években született művészre.
Ha az ötvenes évek filmjeit nézzük. Fábri Zoltán, Máriássy Félix, Homoki Nagy István, Ranódy László, Szőts István vagy Keleti Márton. Egy generáció tömérdek nagy hatású filmje.
Hogyan jutott ez most eszembe? A Kino vetítéssorozatáról, amelyet egyszerűen csak nyilvános osztálytalálkozónak neveztek el, s amelyen egy újabb, már a hetvenes években született, és az új évezredben alkotó generáció a főszerep (még ha rendezőkről is van szó). A sajtó és a filmszakma által már a kezdetektől legendásnak nevezett 2005-ös Simó-osztály (amit Simó Sándor halála után Grunwalsky Ferenc vett át) tagjai valóban csapat, amelyek zsenialitásukat egymástól szerzett tapasztalattal tudták olyan szintre emelni, amely nekünk filmélményt adhattak. Kocsis Ágnes, Faur Anna, Gigor Attila, Groó Diána, Mátyássy Áron és mások. A hetvenes évek generációjából ehhez csatlakoztak még olyan nem "Simó-nevek", mint Hajdu Szabolcs, Pálfi György, Török Ferenc vagy Fliegauf Benedek. Ha összeszámolnánk, hány díj és fesztivál köthető ezekhez a nevekhez...sose fejezném be ezt a posztot.
Ezek a rendezők még több évtizeden keresztül hozhatják még filmjeiket. Hogy az új friss hang még kifinomultabb stílust hoz-e a következő időkben, egyelőre kérdés. A biztos indítás persze megvan hozzá.