Neurománc

Miután két hétig vadásztam a Neurománc új kiadását, sikerült megszereznem, és a vizsgaidőszak bevégeztének örömére el is olvastam. Zseniális, de ezt úgyis tudja mindenki, aki már hallott róla, és ha nekilátnék dicsérni, nem én lennék az első (de a századik se) a magyar weben. Úgyhogy inkább szomorkodok egy sort, amiért nem a rendes Filmtekercs oldalain méltathatom e művet.

Ha ugyanis ott méltathatnám, az azért lenne, mert film készül belőle. De nem készül. Hogyhogy, miért - ez érthetetlen számomra. A Neurománcnál megfilmesíthetőbb könyv nincs is: a leírásai, párbeszédei, hangulatteremtő eszközei szinte egy az egyben vászonra kívánkoznak, nem lenne valami nehéz dolga a rendezőnek, látványtervezőnek és forgatókönyvírónak. (Mindenesetre sokkal könnyebb dolguk lenne, mint amilyen Peter Jacksonnak és csapatának volt, s lám, ők is parádésan teljesítettek). Jókora rajongótábort is maga mögött tudhat a film, végül pedig a GiTS és a Mátrix után a meg nem értés kockázata sem állna fenn.

Világszerte rajongott mű, bejáratott műfaj, könnyű átfordíthatóság - hiába, nem is hallani arról, hogy bárki is komolyan fontolgatná a Neurománc-filmet. Persze találni a neten elég pletykát stúdiókról, amelyek birtokolják a jogokat, tervezett filmváltozatról is, még forgatókönyv is létezik (elég beírni a “neuromancer film” szavakat). Egyetlen hihető sem akad közöttük. Ugyan miért nem?

Lehet, hogy azért, mert egy Neurománc-film, ha közepesen tehetséges rendező készíti, úgy hatna, mint egy Mátrix-koppintás. Erre a gondolatra persze felhördül mindenki, aki ismeri a regényt, hiszen a könyv másfél évtizeddel régebbi a Wachowski-testvérek filmjénél, sőt a Neurománc teremtette meg magát a műfajt is, melynek aztán a Mátrix lett leghíresebb darabja, és tovább “sőt”: a “mátrix” szót is Gibson találta ki a mindannyiunknak ismerős “adathálózat” értelemben - szóval ha már koppintást emleget az ember, éppen fordítva kellene azt érteni. Mégis, a cyberpunk-látomást a Wachowskik alakították látvánnyá és mozgóképpé: ez a műfaj visszavonhatatlanul a Mátrixé lett a világ szemében. Új megjelenést, új képvilágot, új filmes eszközöket kellene kitalálni ahhoz, hogy ez a könyv a Mátrix után joggal szerepeljen még a vásznon. Nem mondom, hogy a Wachowskik lezárták az élőszereplős cyberpunkot, de pokoli nehéz feladata van annak, aki alkotni akar őutánuk. Igazán nagy rendező tudná csak megcsinálni.

A kérdés mármost annyi: meri-e valaki? Remélem, lesz ilyen. Most nekifekszem a két következőnek - Számláló nullára és Mona Lisa Overdrive -, és irracionálisan reménykedem abban, hogy mire leteszem a könyvet, ez a hír fogja várni, hogy felküldhessem a Filmtekercs hírrovatába: “Film készül a cyberpunk atyjából - 2011-re moziban a Neurománc!”

Álom, persze. De nem így voltunk A Gyűrűk Urával is?

Nehéz a dolga a katonának

A katona reggel fölkel, csőre tölti a pendrive-ját és a sajtóigazolványát, aztán elmegy a csatába dokumentumfilmet nézni.

A küzdelem lényege abban áll, hogy míg néhány alattomos dokumentumfilm minden eszközt bevet, hogy te elaludjál a nézőtéren, addig neked ébren kell maradnod. Sőt, nemcsak hogy ébren kell maradnod, de úgy kell figyelned a filmre, hogy később össze tudj róla hozni egy jó flekknyi értelmes szöveget. Nehéz csata: az ellenfél tízperces beszélő fejekkel, dögunalmas sztorikkal és az alkotó fantázia teljes hiányával támad, a katonának pedig nincs egyéb fegyvere a kávénál - szóval a túlerő nyomasztó. De megvívjuk becsülettel.

Komolyan mondom, az olyan dokumentumfilmest, aki képes tíz percen át egy darab beszélő fejet mutatni a vásznon, és aztán bevág valami hullámzó vizet összekötésnek az újabb fejhez - az olyat statáriális eljárás keretében rögtönítélő bíróságnak kellene eltiltania a kamerától. Ne mondja nekem senki, hogy ez az illető arc bemutatásának egyetlen módja. Ne mondja senki, hogy nem lehet feldobni a filmet egy kis vizuális fantázia segítségével, némi leleménnyel, ötletességgel, humorral is akár. Mert fel lehet.

Példa rá a Miss Universe 1929. A film története nem épp a legérdekfeszítőbb, még úgy sem, hogy civilben történészhallgató volnék, de a kivitelezés remekbeszabott. Eleget dicsértem a hivatalos tekercses kritikában, tessék elolvasni - a lényeg az, hogy a rendezőnek volt stílusa, fantáziája és mersze a témát bátran kezelni. Követendő példa a dokumentumfilmek között - a fent említett és vágyott statáriális bíróság mellékbüntetésként azt is kiszabhatná, hogy a vétkes rendező legyen köteles százszor megnézni ezt a filmet, és aztán leírni tíz oldalban (Times, tizenkettes betűméret, másfeles sorköz), hogy mit tanult belőle.

Addig is, amíg ez bekövetkezik, a katona felkel, csőre tölt, és aztán néz, néz, néz. Majd ír egy kedves kritikát, és legföljebb kidühöngi magát a blogban. Nehéz a dolga, mondtam volt fentebb.

A vizsgaidőszak borzalmairól egy elmulasztandó film kapcsán

Vizsgaidőszak. Ismerős? Éjjel háromkor rájönni, hogy még tíz tételt nem tudok, tea a termoszban, reggel zuhany és öltöny és reménykedünk a mázliban. Utálatos egy hajtás. Persze tudom, hogy később kedves emlék lesz, de ez az aktuális hajnali hármas kétségbeeséseken nem segít.

Ami pedig abszolút nem segít, sőt inkább dühíti az embert, az az, ha valami buta vizsga miatt egy igazán fontos dologról marad le. Mint én, most csütörtökön. Aznap ugyanis két esemény versenyzik egymással: egy történelem szigorlat (egyháztöri) és egy sajtóvetítés (Véres gyémántok).

Na ne szórakozzunk, emberek, kiáltottam fel magamban, amikor már éppen boldogan írni akartam a szerkesztőségi maillistára, hogy “vállalom!”, és megpillantottam a dátumot. Egyháztörténet vs. Véres gyémántok? “Szegény vizsga labdába nem rúghat”, diktálja az ösztön. Aztán jön a józan ész (a nyomorult!), és elkezd sugdolózni: “szigorlat!” “ettől függ a következő félév!” “még talán az egyetem befejezése is ezen múlik!” - és addig sugdolózik, míg le nem mondok a filmről.

Ezt hívják racionális döntésnek. Fene megeszi a fajtáját. Mit akar a racionalitás egy bölcsész-filmmániákus-újságírópalántától? Miért nem hagy békén? Élvezi, hogy kiszúrhat velem?

Ha az a szigorlat nem sikerül nagyon jól, komolyan azt fogom hinni, hogy rossz döntést hoztam.