Tegnap éjjel, amikor hazaindultam a vetítések után, s az aranyló fénnyel megvilágított sétálóutcán haladtam a Villanyrendőr felé, megint elfogott az az érzés, hogy Miskolc, a legkedvesebb városom Magyarországon. Nem a legszebb, mert az Tata, s Miskolcot elég nehéz szépnek nevezni a folyamatos építkezések miatt, amellyel az Acélvárosról és az Avasról szóló országos legendákat próbálják legyőzni. Most éppen villamossín-felújítás van, a nyomtávja teljesen feltúrva, a belvárosban nem tud földbuckák nélkül közlekedni az ember. Mégis ahogy sétáltam a taxi-tenger felé, valószínűleg a korábbi szép emlékek – hat éve járok már Miskolcra barátokhoz – és a remekül megszervezett fesztiválon összeszedett kultúramennyiség kombinációjaként jóízűt mosolyogtam azon, hogy most itt lehetek.
VII. Jameson Cinefest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál. Pénteken vette kezdetét kis hazánk szervezését illetően leginkább dicsért fesztiválja, s az alábbiakban a megnyitóról és okulásul az utazásról is olvashattok egy személyes élményeken alapuló beszámolót.
Olvashattátok fent, hogy Miskolc az én szívem csücske, ezért minden csapadékmennyiség ellenére óriási elánnal, s kicsattanó jókedvvel vágtam neki a keleti túrának. Bár kissé fájlaltam, hogy a szervezők csupán az IC-k indulási idejét ajánlották. Nagy országjárónak tartom magam, aki az élményközpontú utazást tartja szem előtt, így nem okoz problémát egy-egy átszállás vagy az idegenekkel való zsúfolt utazás. Az InterCityk rideg közegétől ki is ráz a hideg rendszeresen. Lényeg, hogy megtaláltam egy tökéletes, ám az egyetemisták első heti beköltözése miatt zsúfolásig megtelt gyorsvonatot. Tudjátok, ez az a helyzet, amikor próbálod átverekedni magadat a kabinok előtt álldogáló tömegen, hátha van még a vonat túloldalán egy elfeledett hely. Felvilágosítalak Titeket, hogy átlaggondolkodású magyar ember számára, ez a fárasztó hadművelet teljesen felesleges! Érdekes módon, jómagam már három kabin után mégis megtaláltam a kívánt ülőhelyet, három 25-30 év körül roma srác és egy 9 éves roma kisfiú fülkéjében! Ha az ember leküzdi előítéletét, s velem ez az eset már számtalanszor megesett, még akár kellemesen is utazhat, s szerencsésebb esetben hihetetlen élményekben lehet része. Pl. megtapasztaltam azt, hogy ez a három férfiember mennyire tudatosan játssza ki az előítélet-kártyát a kinn ácsorgók megleckéztetésére. Amikor a kaller barátunk belépett a fülkénkbe a jegyek ellenőrzésére, egyből érezni lehetett, hogy úgy áll hozzájuk, hogy „Na, kifogtam! Megint azt fogják mondani, nincsenek jegyeik, nincsenek irataik!” Mondták is egyből, hogy: „Sajnos nem értük volna el a vonatot, ha megvesszük a jegyet!” El is kezdődött a szokásos herce-hurca a büntetés tematikájában, amikor a kaller barátunknak gyorsan a közelgő állomás miatt távoznia kellett. A vonat újabb nekilendülése után, azonban visszatért, s a srácok már kinyújtott karokkal mutogatták a jegyeiket! A kaller szemében ez az eset nyilván „parasztságnak” számított, én azonban úgy látom, hogy nagyon is megérdemelt lecke volt ez. Továbbá az utazás folyamán, belekezdtünk a Zombielandbe… Az alapból szórakoztató film kapcsán a srácoknak köszönhetően felfigyelhettem az apokalipszis és a vasgyűjtés üzleti lehetőségeire! A fülkék előtt álldogáló utasokkal ellentétben, szívből sajnáltam, hogy Kál-Kápolnánál le kellett szállniuk, már csak azért is, mert új útitársaim között akadt egy férfi, aki a kiégett tanárok pesszimista hangulatát árasztotta szét jó tanácsaival a fülkében. Ennyit akartam okulásul, emésztgessétek kicsit a mondanivalót!
De térjünk rá a lényegre! Miskolc! Óriási csapadék, de a haj még mindig tart! Villamospótlóra kell szállni a már említett építkezések miatt, ami ráadásul óriási dugót is okoz a város utcáin! Magyarázta is a barátnőm bőszen a negatív élményeit, amire le is reagáltam azonnal, hogy ez a dugó most a filmfesztivál miatt van. El is fogta a nevethetnék a körülöttem állókat. Utólag tudtam meg, hogy miért? Még a megnyitón is elmaradt a teltházas hangulat. Azon a megnyitón, amelyen zöld szőnyeg és az időjárás ellenére meleg és barátságos légkör fogadta a látogatókat. S azon a megnyitón, ahol rendkívül izgalmas ruhakölteményben tessékelték be csinos leányok a vendégeket a díszterembe. (Egyikükbe szerelmes is lettem.) S azon a megnyitón, amely felfokozott hangulatom ellenére meglepően mulatságosra sikeredett. Egy bejátszásban pl. Martin Scorsese próbálta kimondani Miskolc nevét! Maradjunk annyiban, hogy magyar nyelvből elégtelen járna neki. Majd jöttek a beszédek! A szerény külsejű fesztiváligazgató, Bíró Tibor kellemesen sallangmentes szösszenettel köszöntette az egybegyűlteket. Az őt követő, s a Nemzeti Erőforrás Minisztériumból érkező dr. Váradi Bor Juditnak ugyanez már kevésbé sikerült. Sejtelmes politikai üzenetek, kényszeres udvariaskodások lepték el a vászon előtti teret. Hallhattuk a múlt, a jelen és a jövő üzenetét! S hogy ez mennyire volt fontos és érdekes, a mellettem percenként testhelyzetet változtató úr szájából idéznék: „Ez már a Doktor Halál?” Végül Fedor Vilmos alpolgármester rendkívül laza fellépése zárta a beszédek a sorát, s szállította a megnyitó legnagyobb poénját. Kissé hosszúra nyúló, ám élvezetes beszédében kitért Miskolc három nevezetes fesztiváljára, azaz az „Operafesztiválra”, a Cinfestre és a „Kocsonyára”. Ahogy az alpolgármester úr kiejtette a száján a kocsonya szót, már fordultam is oda aznapi partneremhez, hogy „Na, erre kíváncsi leszek, miként fordítja le a tolmácsnő a kocsonyát?” Így lett a kocsonyából, ha jól emlékszem „cold zselé”. S mivel a zsűri láthatólag nem értette, miért is neveznek el egy ilyen fura ételről fesztivált, magyarázkodni kellett a pislogó béka és a kocsonya legendájáról. Mindez pedig értelemszerűen azt is jelentette, hogy a tolmácsnőnek minduntalan fordítgatnia kellett a kocsonyát. A nemzetközi zsűri ugyanakkor még foghíjasan volt jelen a megnyitón, ellenben a nézők között helyet foglalt Dargay Attila hitvese, s jelenlétét bombasztikus tapsvihar fogadta.
A nyitófilm ugyanakkor már kevésbé volt mulatságos. Egy HBO gyártotta életrajzi filmet a Doktor Halált vetítették. A Barry Levinson rendezésében (pl. Esőember) készült dráma az eutanázia kérdése körül forog, s egy orvost helyez a középpontjába, aki segédkezik a gyógyíthatatlan betegek halálvágyának beteljesülésében, s megteremti a lehetőséget az öngyilkosságokra. A filmben olyan sztárok bukkannak fel, mint Al Pacino, Susan Sarandon és John Goodman. A kritika hamarosan olvasható a filmről a Filmtekercs Fesztivál rovatában, de a későbbi beszámolók ellenére megsúgom, hogy az eddigi nagyjátékfilmek közül talán a legjobbat láthattuk.
Végül a megnyitót követő fogadáson a szervezők kellemesen megvendégeltek minket! Ez itt a reklám helye: A jelszó: Jameson volt. Majd a fogadás után az útirányt a Kis-Avas egyik terasza, az MMM felé vettem, ahol a cimborákkal kíméletlen mulatásba kezdtünk. erről pedig jobb, ha nem mesélek.
