A minap egy barátom betért egy DVD-üzletbe, frissen megjelent kedvenc filmjét keresve. A film maga nem egy világhíres alkotás (sportfilm – az illető érdeklődése e tárgyban valahol az egészséges férfiösztön és totális elborultság között leledzik), de ez még nem ok arra, hogy az üzlet eladója kidüllessze a szemét, és közölje, hogy pedig ő még erről nem is hallott soha életében, Isten őt úgy segélje. Mi az, hogy nem ok – nem is ürügy!
Márpedig az eladó a szemeit kidüllesztette, és közölte, hogy ő még erről nem is hallott soha életében, Isten őt úgy segélje.
Az eladó hozzáállása és a magam elvárásai között némi finom eltérést vélek felfedezni. Olyasmi finom eltérést, mint amekkora például 9/11 texasi és iráni értelmezése között feszül, vagy amekkora különbség abban van, ahogyan a Zengőre néz egy mélyzöld és militáns-barna személy. Én ugyanis valami mást várok egy szaküzletben.
Például ha bemegyek a csavarboltba, akkor elvárom, hogy az eladó a kezembe nyomja az általam megkívánt méretű csavart, de azonnal. Ha pedig bemegyek a kutyaboltba, és kérek két kiló spánielt, akkor a dolgok rendes menete szerint az eladó csak odanyúl a polcra és már csomagolja is. Ha meg mégsem? Akkor elmondja, honnan tudom megrendelni, és/vagy mikorra hozatja ő azt ide, az üzletbe, a kedves vásárlónak saját kezébe bele. És mennyiért. Ugyanis ez az eszményi eladó nagyon jól tudja, hogy ő nem szívességből áll ott, a feladatát nem társadalmi munkában vagy kommunista szombatként végzi, hanem pénzt kap érte. Nem a fáról szüretelt pénzt, hanem az én pénzemet. Emiatt aztán azt a fajta kapcsolatot, ami közöttem és közötte fennáll, „szolgáltatásnak” nevezik.
Szolgáltatás-e a szemkidüllesztés és annak közlése, hogy ő még erről nem is hallott soha életében, Isten őt úgy segélje? Meglehet, de ha úgy is van, az nekem nem kell. Azért nem fizetek. Ha meg nem fizetek, akkor az eladónak felkopik az álla, három éhes kisgyerek sír majd odahaza, és ő előbb-utóbb komolyan elgondolkodik a Lánchídról bemutatott magasugrás vonzó előnyein. Így működik az a csúnya kapitalizmus. Szolgáltatás XOR állfelkopás, nem-szolgáltatás XOR megélhetés. A XOR a logikai „kizáró vagy” jele, magyarul: „a kettő együtt nem működik”.
A hiba ott van az eszmefuttatásban, hogy említett eladónk nem látszott éhezőnek. Nem szolgáltatott, mégis megélt. Valami kiütötte a XOR-t az egyenletből.
Valószínűleg az, hogy az egyenlet csak kapitalizmusban áll fenn. Ha verseny van. Ha nem van verseny, akkor a bolt azt csinál és nem csinál, amit akar, mert az ember kénytelen ott vásárolni holnap is és holnapután is. Márpedig egy nagyvárosban fél tucat hely, ahol DVD-t lehet venni, az bizony nem verseny. Az még e fél tucat hely saját, kényelmes, különbejáratú monopóliuma a környékükre. (Persze van internetes üzlet is, de az saját magát üti ki a versenyből a film árával megegyező postaköltség miatt.) A monopóliumra pedig a következő formula érvényes: nem-szolgáltatás-és-azt-csinálás-amit-csak-akar AND megélhetés.
Az AND-et ismerjük. Ismerik az internetszolgáltatók, az állami hivatalok, a BKV, a MÁV. És szeretik. Kedvenc logikai műveletük. Hogyne!
Nagy kár, hogy a DVD-piac is így működik. Vajon mikor jön el szép hazánkba a durva, versengős, vetélytárs-kiéheztetős kapitalizmus áldott világa? Ebben a nagyszerű világban a barátom majd odasétálhat az üzletbe, kérheti a kedvenc filmjét (legyen az akármilyen sportfilm), és oda is adják majd neki. Szép új világ, utópia!
(Utóirat. Ennek az utópiának megfelelő üzlet már ma is létezik Magyarországon. Ezen a blogon nem vagyok újságíró, hanem mezei magánember, úgyhogy reklámozhatok: a Mammut 2-ben tessék keresni, mínusz első szint, szemben a Saturnnal.)
Márpedig az eladó a szemeit kidüllesztette, és közölte, hogy ő még erről nem is hallott soha életében, Isten őt úgy segélje.
Az eladó hozzáállása és a magam elvárásai között némi finom eltérést vélek felfedezni. Olyasmi finom eltérést, mint amekkora például 9/11 texasi és iráni értelmezése között feszül, vagy amekkora különbség abban van, ahogyan a Zengőre néz egy mélyzöld és militáns-barna személy. Én ugyanis valami mást várok egy szaküzletben.
Például ha bemegyek a csavarboltba, akkor elvárom, hogy az eladó a kezembe nyomja az általam megkívánt méretű csavart, de azonnal. Ha pedig bemegyek a kutyaboltba, és kérek két kiló spánielt, akkor a dolgok rendes menete szerint az eladó csak odanyúl a polcra és már csomagolja is. Ha meg mégsem? Akkor elmondja, honnan tudom megrendelni, és/vagy mikorra hozatja ő azt ide, az üzletbe, a kedves vásárlónak saját kezébe bele. És mennyiért. Ugyanis ez az eszményi eladó nagyon jól tudja, hogy ő nem szívességből áll ott, a feladatát nem társadalmi munkában vagy kommunista szombatként végzi, hanem pénzt kap érte. Nem a fáról szüretelt pénzt, hanem az én pénzemet. Emiatt aztán azt a fajta kapcsolatot, ami közöttem és közötte fennáll, „szolgáltatásnak” nevezik.
Szolgáltatás-e a szemkidüllesztés és annak közlése, hogy ő még erről nem is hallott soha életében, Isten őt úgy segélje? Meglehet, de ha úgy is van, az nekem nem kell. Azért nem fizetek. Ha meg nem fizetek, akkor az eladónak felkopik az álla, három éhes kisgyerek sír majd odahaza, és ő előbb-utóbb komolyan elgondolkodik a Lánchídról bemutatott magasugrás vonzó előnyein. Így működik az a csúnya kapitalizmus. Szolgáltatás XOR állfelkopás, nem-szolgáltatás XOR megélhetés. A XOR a logikai „kizáró vagy” jele, magyarul: „a kettő együtt nem működik”.
A hiba ott van az eszmefuttatásban, hogy említett eladónk nem látszott éhezőnek. Nem szolgáltatott, mégis megélt. Valami kiütötte a XOR-t az egyenletből.
Valószínűleg az, hogy az egyenlet csak kapitalizmusban áll fenn. Ha verseny van. Ha nem van verseny, akkor a bolt azt csinál és nem csinál, amit akar, mert az ember kénytelen ott vásárolni holnap is és holnapután is. Márpedig egy nagyvárosban fél tucat hely, ahol DVD-t lehet venni, az bizony nem verseny. Az még e fél tucat hely saját, kényelmes, különbejáratú monopóliuma a környékükre. (Persze van internetes üzlet is, de az saját magát üti ki a versenyből a film árával megegyező postaköltség miatt.) A monopóliumra pedig a következő formula érvényes: nem-szolgáltatás-és-azt-csinálás-amit-csak-akar AND megélhetés.
Az AND-et ismerjük. Ismerik az internetszolgáltatók, az állami hivatalok, a BKV, a MÁV. És szeretik. Kedvenc logikai műveletük. Hogyne!
Nagy kár, hogy a DVD-piac is így működik. Vajon mikor jön el szép hazánkba a durva, versengős, vetélytárs-kiéheztetős kapitalizmus áldott világa? Ebben a nagyszerű világban a barátom majd odasétálhat az üzletbe, kérheti a kedvenc filmjét (legyen az akármilyen sportfilm), és oda is adják majd neki. Szép új világ, utópia!
(Utóirat. Ennek az utópiának megfelelő üzlet már ma is létezik Magyarországon. Ezen a blogon nem vagyok újságíró, hanem mezei magánember, úgyhogy reklámozhatok: a Mammut 2-ben tessék keresni, mínusz első szint, szemben a Saturnnal.)
