Jameson CineFest, Miskolc, 2010

Minden filmfesztivál először film, aztán fesztivál. Vagy éppen fordítva: egy fesztivál, ahol filmek vannak. Tehát semmiképpen nem csak arról van szó, hogy filmek vannak, hanem ez egy esemény, egy helyszín, egy nyaralás. "A Jameson CineFest az ország egyik legjelentősebb filmes seregszemléje: a világ legnagyobb fesztiváljain díjazott filmek közül sokat csak Miskolcon nézhetsz meg. A Jameson CineFesten rengeteg program vár, szinte lehetetlen mindet felsorolni. A filmkészítők és forgalmazók a CineFesten tanácskoznak a digitalizáció kihívásairól, idén is lesz roma filmes program, visegrádi fesztiváltalálkozó a középeurópai együttműködés lehetőségeiről, dokumentumfilmes workshop a koprodukciós lehetőségekről, Jancsó-retrospektív, mesterkurzus, CineClassics-sorozat filmtörténeti klasszikusokkal, kiállítások és koncertekszerepelnek a programban." - így szól a Cinefest beköszöntője, s ez nem csak handabanda, tényleg sok minden van! 

Első látkép a vonatból: nagy kocka-épületek a távolban. Ezek szerint igaz, amit mondanak Miskolc formatervezéséről. De hiba lenne ennyivel lezárni a kérdést, hiszen Miskolc épül-szépül (emiatt mondjuk a villamos helyén egy nagy gödör van, de ez a folyamat kihagyhatatlan része). A második látkép a szállás helyszíne, vagyis Miskolc-Tapolca. Először nem értettem, hogy miért kell ilyen messze a központtól, de amikor másodszorra mentem "haza" és már nem kapkodtam annyira, akkor észrevettem, hogy a bólogató fák alatt, a hegyen, a fürdő mellett mennyire jó levegő van, mekkora nyugalom. A távolság pedig: egy tízperces buszút, igazából nem számít. (Főleg, hogy a szervezők fesztivál buszt is biztosítanak a kint lakóknak, ami ingyen házhoz visz még hajnali fél kettőkor is!). A barlangfürdő pedig egyszerűen fantasztikus, de ezt azt hiszem nem kell magyarázni.

Tehát a Cinefest igazi fesztivál, ahol a filmeket (ráadásul nem akármilyen filmeket!) koncertek, afterpartyk követik. Természetesen mindenhonnan Jameson folyik - gyömbérrel, gyömbérsörrel, vagy csak úgy tisztán. Délelőttönként kirándulások, látnivalók és konferenciák, workshopok. Ezek közül kiemelném a szombati programot, amikor Gelencsér Gábor fog beszélgetni Jancsó Miklóssal, a Cinefest életműdíjasával.

Ezt a hangulatjelentés a 2010. szeptember 15-én kora délután olvashatják, ami azt jelenti, hogy még nem késő elindulni Miskolcra, még négy teljes nap hátra van! S mivel a filmekről keveset szóltam (azt majd filmkritika formájában a filmtekercs.hu-n), muszáj megemlítenem, hogy (többek között) milyen filmek várnak a most indulókra:

Pál Adrienn - magyar filmsiker magyarországi premierje!

Hibrid (Slpice) - rendező: Vincenzo Natali, producer: Guillermo Del Toro, főszereplő: Adrien Brody

Cinefest 1. nap+egy kis fejmosás

Tegnap éjjel, amikor hazaindultam a vetítések után, s az aranyló fénnyel megvilágított sétálóutcán haladtam a Villanyrendőr felé, megint elfogott az az érzés, hogy Miskolc, a legkedvesebb városom Magyarországon. Nem a legszebb, mert az Tata, s Miskolcot elég nehéz szépnek nevezni a folyamatos építkezések miatt, amellyel az Acélvárosról és az Avasról szóló országos legendákat próbálják legyőzni. Most éppen villamossín-felújítás van, a nyomtávja teljesen feltúrva, a belvárosban nem tud földbuckák nélkül közlekedni az ember. Mégis ahogy sétáltam a taxi-tenger felé, valószínűleg a korábbi szép emlékek – hat éve járok már Miskolcra barátokhoz – és a remekül megszervezett fesztiválon összeszedett kultúramennyiség kombinációjaként jóízűt mosolyogtam azon, hogy most itt lehetek.

VII. Jameson Cinefest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál. Pénteken vette kezdetét kis hazánk szervezését illetően leginkább dicsért fesztiválja, s az alábbiakban a megnyitóról és okulásul az utazásról is olvashattok egy személyes élményeken alapuló beszámolót.

Olvashattátok fent, hogy Miskolc az én szívem csücske, ezért minden csapadékmennyiség ellenére óriási elánnal, s kicsattanó jókedvvel vágtam neki a keleti túrának. Bár kissé fájlaltam, hogy a szervezők csupán az IC-k indulási idejét ajánlották. Nagy országjárónak tartom magam, aki az élményközpontú utazást tartja szem előtt, így nem okoz problémát egy-egy átszállás vagy az idegenekkel való zsúfolt utazás. Az InterCityk rideg közegétől ki is ráz a hideg rendszeresen. Lényeg, hogy megtaláltam egy tökéletes, ám az egyetemisták első heti beköltözése miatt zsúfolásig megtelt gyorsvonatot. Tudjátok, ez az a helyzet, amikor próbálod átverekedni magadat a kabinok előtt álldogáló tömegen, hátha van még a vonat túloldalán egy elfeledett hely. Felvilágosítalak Titeket, hogy átlaggondolkodású magyar ember számára, ez a fárasztó hadművelet teljesen felesleges! Érdekes módon, jómagam már három kabin után mégis megtaláltam a kívánt ülőhelyet, három 25-30 év körül roma srác és egy 9 éves roma kisfiú fülkéjében! Ha az ember leküzdi előítéletét, s velem ez az eset már számtalanszor megesett, még akár kellemesen is utazhat, s szerencsésebb esetben hihetetlen élményekben lehet része. Pl. megtapasztaltam azt, hogy ez a három férfiember mennyire tudatosan játssza ki az előítélet-kártyát a kinn ácsorgók megleckéztetésére. Amikor a kaller barátunk belépett a fülkénkbe a jegyek ellenőrzésére, egyből érezni lehetett, hogy úgy áll hozzájuk, hogy „Na, kifogtam! Megint azt fogják mondani, nincsenek jegyeik, nincsenek irataik!” Mondták is egyből, hogy: „Sajnos nem értük volna el a vonatot, ha megvesszük a jegyet!” El is kezdődött a szokásos herce-hurca a büntetés tematikájában, amikor a kaller barátunknak gyorsan a közelgő állomás miatt távoznia kellett. A vonat újabb nekilendülése után, azonban visszatért, s a srácok már kinyújtott karokkal mutogatták a jegyeiket! A kaller szemében ez az eset nyilván „parasztságnak” számított, én azonban úgy látom, hogy nagyon is megérdemelt lecke volt ez. Továbbá az utazás folyamán, belekezdtünk a Zombielandbe… Az alapból szórakoztató film kapcsán a srácoknak köszönhetően felfigyelhettem az apokalipszis és a vasgyűjtés üzleti lehetőségeire!  A fülkék előtt álldogáló utasokkal ellentétben, szívből sajnáltam, hogy Kál-Kápolnánál le kellett szállniuk, már csak azért is, mert új útitársaim között akadt egy férfi, aki a kiégett tanárok pesszimista hangulatát árasztotta szét jó tanácsaival a fülkében. Ennyit akartam okulásul, emésztgessétek kicsit a mondanivalót! 

De térjünk rá a lényegre! Miskolc! Óriási csapadék, de a haj még mindig tart! Villamospótlóra kell szállni a már említett építkezések miatt, ami ráadásul óriási dugót is okoz a város utcáin! Magyarázta is a barátnőm bőszen a negatív élményeit, amire le is reagáltam azonnal, hogy ez a dugó most a filmfesztivál miatt van. El is fogta a nevethetnék a körülöttem állókat. Utólag tudtam meg, hogy miért? Még a megnyitón is elmaradt a teltházas hangulat. Azon a megnyitón, amelyen zöld szőnyeg és az időjárás ellenére meleg és barátságos légkör fogadta a látogatókat. S azon a megnyitón, ahol rendkívül izgalmas ruhakölteményben tessékelték be csinos leányok a vendégeket a díszterembe. (Egyikükbe szerelmes is lettem.) S azon a megnyitón, amely felfokozott hangulatom ellenére meglepően mulatságosra sikeredett. Egy bejátszásban pl. Martin Scorsese próbálta kimondani Miskolc nevét! Maradjunk annyiban, hogy magyar nyelvből elégtelen járna neki. Majd jöttek a beszédek! A szerény külsejű fesztiváligazgató, Bíró Tibor kellemesen sallangmentes szösszenettel köszöntette az egybegyűlteket. Az őt követő, s a Nemzeti Erőforrás Minisztériumból érkező dr. Váradi Bor Juditnak ugyanez már kevésbé sikerült. Sejtelmes politikai üzenetek, kényszeres udvariaskodások lepték el a vászon előtti teret. Hallhattuk a múlt, a jelen és a jövő üzenetét! S hogy ez mennyire volt fontos és érdekes, a mellettem percenként testhelyzetet változtató úr szájából idéznék: „Ez már a Doktor Halál?” Végül Fedor Vilmos alpolgármester rendkívül laza fellépése zárta a beszédek a sorát, s szállította a megnyitó legnagyobb poénját. Kissé hosszúra nyúló, ám élvezetes beszédében kitért Miskolc három nevezetes fesztiváljára, azaz az „Operafesztiválra”, a Cinfestre és a „Kocsonyára”. Ahogy az alpolgármester úr kiejtette a száján a kocsonya szót, már fordultam is oda aznapi partneremhez, hogy „Na, erre kíváncsi leszek, miként fordítja le a tolmácsnő a kocsonyát?” Így lett a kocsonyából, ha jól emlékszem „cold zselé”. S mivel a zsűri láthatólag nem értette, miért is neveznek el egy ilyen fura ételről fesztivált, magyarázkodni kellett a pislogó béka és a kocsonya legendájáról. Mindez pedig értelemszerűen azt is jelentette, hogy a tolmácsnőnek minduntalan fordítgatnia kellett a kocsonyát.  A nemzetközi zsűri ugyanakkor még foghíjasan volt jelen a megnyitón, ellenben a nézők között helyet foglalt Dargay Attila hitvese, s jelenlétét bombasztikus tapsvihar fogadta.
A nyitófilm ugyanakkor már kevésbé volt mulatságos. Egy HBO gyártotta életrajzi filmet a Doktor Halált vetítették. A Barry Levinson rendezésében (pl. Esőember) készült dráma az eutanázia kérdése körül forog, s egy orvost helyez a középpontjába, aki segédkezik a gyógyíthatatlan betegek halálvágyának beteljesülésében, s megteremti a lehetőséget az öngyilkosságokra. A filmben olyan sztárok bukkannak fel, mint Al Pacino, Susan Sarandon és John Goodman. A kritika hamarosan olvasható a filmről a Filmtekercs Fesztivál rovatában, de a későbbi beszámolók ellenére megsúgom, hogy az eddigi nagyjátékfilmek közül talán a legjobbat láthattuk.
Végül a megnyitót követő fogadáson a szervezők kellemesen megvendégeltek minket! Ez itt a reklám helye: A jelszó: Jameson volt. Majd a fogadás után az útirányt a Kis-Avas egyik terasza, az MMM felé vettem, ahol a cimborákkal kíméletlen mulatásba kezdtünk. erről pedig jobb, ha nem mesélek.

A lélek road movieja - nemkritikai személyes élménybeszámoló az Esőemberről

Profilja okán ritkán ír a Filmtekercs színházi, az olyan példa, amikor filmes adaptációról van szó, kivételt azért tehetünk. Nagy - Kulka - és még nem sokan mások. A Belvárosi Színházban ugyanis már 10 napja bemutatták Berry Levinson korszakos kedvencének, az Esőembernek színpadi változatát.

A darab már létezik egy ideje, az amúgy regény- és forgatókönyvíró Dan Gordon ezúttal dramaturgként vett részt a munkában, a júniusi premierrel bemutatott darabot pedig Anger Zsolt rendezte. Kulka János és Nagy Ervin mellett az alapjáraton újságíró, ám egyre többször színészként is látható Simicz Sándor szerepel, de egy kisebb szerepben Garas Dezső is feltűnik.

Az egész produkció mögött a ferences rend és az általuk üzemeltetett gyöngyösi Autista Segítő Központ áll. A megváltott jeggyel ugyanis az általános iskolát, kiskorúak és felnőttek szociális otthonát és foglalkoztatóját is magában foglaló komplexumot is támogatni lehet.

Támogattam is hát tegnap este barátaimmal a Belvárosi Színházban, ahol egész nyáron várják még a támogatókat. A nézőtér felé haladva autista emberek portréja a falon fekete-fehérben, amolyan ráhangolás képpen. Leülve a nézőtéren éppen azon töprengek, mégis normális ember-e, aki egy road movie-ból akar színdarabot írni. Az Esőember mégsem az a kamaradráma két helyszínen. Aztán kihúnynak a fények, és gyakran változó sematikus díszleteket látunk, erősen progresszív zenével, mai, 20 évvel későbbi köntösbe bújtatva a sztorit. Megjelenik a mobiltelefon, elhangzik poénból Tom Cruise neve is, de azért az Esőember nem lenne az, ami a 250 szál gyufa és a telefonkönyv nélkül. Naná, hogy nem lenne... És ha road movie-t nem is, a lélek utazását, egy csodálatos jellemfejlődést (illetve rögtön kettőt) azért így is kapunk. (Bizisten előbb gondoltam

erre, mint hogy megnéztem volna a rendező nyilatkozatát.)

Ez persze csak az egyik fele. Akinek ez kevés, az menjen el Kulka János kivételes, dustin hoffmani játékáért. Kulka alakítása teremti meg a színpad hangulatát, és adja gerincét az egész darabnak, hála persze egy olyan rendezőnek, aki ezt maximálisan ki is használja. Anger Zsoltnak. Ha Kulka lenne egyedül a színpadon, már nem keltünk fel aznap hiába. A többi színész hol szürke, hol néha ripacskodó játéka között keressük a középutat, s ha megvan, és éppen rá tudnak minket is ültetni hullámukra,

megköszönjük hát nekik.

Esőember

Belvárosi Színház, Budapest

Premier: 2010. június 25.

Író: Dan Gordon
Fordította: Zöldi Gergely

Raymond Babbitt – Kulka János
Charlie Babbitt – Nagy Ervin
Susan – Cseh Judit
dr. Bruener – Garas Dezső / Kézdy György
Lucy/pincérnő/Iris/kurva – Urbanovits Krisztina
Mr. Mooney/rendőr/dr. Marston – Simicz Sándor

Jelmez: Cselényi Nóra
Díszlet: Sebő Rózsa

Rendező: Anger Zsolt
Producer: Orlai Tibor

www.esoember.com

www.belvarosiszinhaz.hu

www.autista.hu

Biszku Béla: "illegális" filmvetítés

Az esetről sokan cikkeztek, így nem részletezném hogyan került a Bűn és bűntelenség című dokumentumfilm díszbemutatója az Urániából a Menta teraszra. Azt viszont szívesen elmesélem, hogy rengeteg ember volt ott, több mint amennyi befér és nagyobb érdeklődéssel, hogy ez eltántorítsa őket. A Menta terasz pedig megtett mindent, a film több helyszínen és annyiszor került bemutatásra, amennyiszer még igény volt rá. "Az Avatar óta nem láttam ilyet"- egy beszólás a tömegből. Én nem tudom, akkor pont Vietnamban voltam, de ott hetekkel előtte kellett jegyet venni, ha látni akarta valaki a kék lényeket 3D-ben. 

De mindez nem a filmművészetnek szólt. Én még bőven nem születtem meg, amikor Biszku Béla belügyminiszter volt. A történelem pedig így szól róla: "300 ember kivégzése, 20 000 ember bebörtönzése, Biszku folyamatos nyomásgyakorlása az igazságszolgáltatás felé a súlyosbításokért". Mégis, hogy gondolok erről valamit, az inkább filmes dolog. 

Van egy dokumentumfilm Archaikus torzó címmel (Dobai Péter, Koltai Lajos: Archaikus torzó, BBS, 1970 - elkészültekor: betiltva). Egy fiatalember életét ismerjük meg: hol dolgozik, hogyan edz, hogyan táplálkozik, miket olvas, és miket ír. A bemutató jellegű hangvételből lassan kitör a személyes tragédia. A csupa izom férfi, aki fennhangon szavalja írásait, egyszer csak elsírja magát a kamera előtt. Amikor először láttam, zavarban voltam. Azt éreztem, hogy ezt nem illik, hogy le kéne állítani a felvételt. Pedig senki nem szól semmit, senki nem tesz semmit, az operatőr és a rendező csak áll, a kamera pedig veszi, amit látnak. A film során nincsenek jelen az alkotók, csak a férfi, aki magától nyílik meg, egészen váratlanul. Döbbenetes élmény.

Aztán ki ne ismerné Jacques Cousteau-t a korai természetfilmek sztárját, aki a televízión keresztül elhozta a családoknak a tengeri élővilág ismeretlen csodáit - de nem csak bemutatta, meg is ölte őket, mert úgy könnyebb osztályozni. Rég volt részem olyan horrorban, amit a manapság DVD-n kiadott Cousteau-filmek láttán átéltem. Víz alatti bombával robbantott, hogy utána kihalássza és a parton fekvő, haldokló halakat szemügyre vegye. Másképp nem lehet - nyilatkozza teljesen természetesen. Szerencsére Cousteau már meghalt, így sztárként térhetett meg a csend világába. Ha élne, biztosan "szembesítenék" tetteivel a környezetvédők.

És akkor vissza Biszku Bélához és a róla készült dokumentumfilmhez. Értékes dokumentum ez és nem véletlen, hogy ennyi ember kíváncsi rá és remélem mindenki meg is tudja majd nézni. Egyedül az kár, hogy most készült el és nem korábban, hiszen most egy olyan ember szembesítése zajlik, akit 50 éve senki nem szembesített és most azért ő kerül elő, mert ő még él, a többiek meg már nem. 

Kár továbbá, hogy a filmkészítők bohóckodnak a filmben, ezt sehogy sem értettem, helyenként olyan hangulatot árasztanak, mintha az év diákcsínyére készülnének. Az, hogy csellel jutnak el Biszkuhoz, egy technika és ezt idővel be is ismerik a volt belügyminiszternek. De hogy a film végén, amikor megpróbálják megbánásra bírni, gyakorlatilag többet halljuk a készítőket, mint a dokumentumfilm alanyát - talán ez is egy technika, de kicsit erőszakos. S ha erre pedig az a válasz, hogy az alany személye szentesíti az eszközt, akkor ott vagyunk, ahol a part szakad. De ezt sem szabad ám félreérteni, a filmben nincsen semmiféle erőszakosság, a két filmes hosszan beszélget "Béla bácsival", aki szívesen mesél nekik arról, hogyan gondolja másképp. A végén még a könyvét is dedikálja nekik - búcsúzóul.

De nem csak Biszku szólal meg a filmben, megszólalnak olyanok is, akik 1956-ban halálra voltak ítélve, s ma mégis élnek. Élnek úgy, hogy a halál árnyékában is éltek már. Őszinte, igazán szívszorító képsorok: mély tiszteletet és bánatot ébresztenek.

"Mellézuhantam, átfordult a teste
 s feszes volt már, mint a húr, ha pattan.
 Tarkólövés. - Így végzed hát te is, -
 súgtam magamnak, - csak feküdj nyugodtan.
 Halált virágzik most a türelem. -
 Der spring noch auf, - hangzott fölöttem.
 Sárral kevert vér száradt fülemen."

 (Radnóti Miklós: Razglednicák)

Jön-jön-jön! - Hajnalhasadás

A Könyvmolyképző Kiadó új akcióval jelentkezik a Twilight saga negyedik, befejező részének megjelenésével kapcsolatban. Nagy ötlet és remek reklámeszköz a rajongók megfogására.

Valószínűleg rajongók százai várják a Hajnalhasadás magyar megjelenését, még akkor is, ha többségük már eredeti nyelven elolvasta a regényt. A Kiadó újszerű ötlete alapján beleolvashatunk a könyvbe, egészen pontosan az első tizenegy oldalba. Nagy történéseket még ne várjunk ebben a “hatalmas” terjedelmű előzetesben, arra azonban jó, hogy visszahozza a hőn vágyott Twilight-érzést. Nem elhanyagolandó a marketing oldal sem, hiszen ezzel a húzással nemcsak hírt kapunk a megjelenésről, de érdeklődésünket is felkelti, várakozást ébreszt, hogy a bolti megjelenés előtt kezünkben tarthassuk a könyvet és büszke könyvmolyokként le se tegyük, míg be nem fejezzük. Elöljáróban annyit elárulok, hogy érdemes nekifeküdni a sok száz oldalnak, az egyik legizgalmasabb rész vár ránk!

A Kiadó akciójáról itt olvashattok bővebben: www.konyvmolykepzo.hu/soronkivul.htm

Élethalálharc - Mozifanatikusok éjszakája 2010

A Mozifanatikusok éjszakája tipikusan az a rendezvény, ahol a magamfajta kisember küzd és bízva bízik azért, hogy beteljesüljön a gondosan eltervezett programálma, aztán amikor rádöbben, hogy ezzel több ezer kisember van így, már csak abban reménykedik, hogy azért valamelyest megtérüljön az estébe belefeccölt 2490Ft-ja.

Péntek este ott álltam én is sebzett lábbal sántikálva, asszonykámra – nevezzük Ritának, mert így hívják – támaszkodva a fanatikusok között. A Westend csúcsán több száz kiéhezett fiatal: alter, rapper, atompunk. Néhány kisiskolás, akiknek az ünnepre való tekintettel ma éjjel nem lőtték fel a pizsamát; megjegyzem, ha egyszer szülő lennék, én is elengedném a kölyköket, s talán velük is tartanék, ahogy tette mindezt jónéhány családapa is. Aztán persze megjelentek a szinglinők mintapéldányai és egy-két vállalkozókedvű kisnyugdíjas is. Szép kis csapat verődött össze, kapunyitáskor azonnal érvényesült is a csordaszellem. Első rémületemben még az internetes tárgyfelvétel beköszönte előtti egyetemi évek pörögtek le a szemem előtt, de csakhamar kiderült, hogy ez rosszabb. Lelkes lánytömeg üvöltő hangorkán kíséretében rohanta meg a kitárt kapukat, akiket hős lovagjaik toltak maguk előtt, nem kis felfordulást okozva. A „biztiboyok” is csak nézegettek egymásra, hogy „na most mi lesz”. Első körben nem is lett semmi, a mozitermeknél aztán már rendeződött a helyzet. Szóval nem volt egyszerű bejutni: paráztam is kicsit nehogy úgy járjak, mint A gazdatest főhőse, hogy az áradatban rossz leány kezét fogjam meg.

Bejutva nyugtáztuk is gyorsan, hogy inkább a kevésbé népszerű, vagy többször vetített filmek közül válogatunk az eredeti terv helyett, mert egyből láttuk, hogy a Viharsziget itt már szóba sem jöhet. A breaktáncosok és hajfodrászok mikroközössége személy szerint engem nem kötött le, nem is értem, mi közük van nekik a filmművészet világához, de ez van, ezt kell szeretni. A háttérzene ugyanakkor szimpatikus módon csupa-csupa filmes muzsikában merült ki. A Collateral hibátlan diszkós mészárlásának betétdala (Paul Oakenfeld: Ready Steady Go) pedig kellő adrenalint biztosított, hogy betörjünk az egyes termekbe. Végül a Brooklyn mélyén, a Légió, a Párterápia és az Így neveld a sárkányodat darabok jutottak nekünk.

A Brooklyn mélyén egy közepes rendőrdráma a Kiképzés rendezőjének tolmácsolásában. Antoine Fuqua három rendőr történetén keresztül próbálja megvilágítani New York városának sötét oldalát, amelynek sem a jó és a rossz oldalán egyensúlyozó beépített (Don Cheadle), sem a családfenntartás miatt megtévedt (Ethan Hawke), sem a már amúgyis kiégett (Richard Gere) zsaru nem tud ellenállni. Az Ütközések mintájára a történet szereplőinek útja időnként keresztezi egymást, amely ugyan jó ötlet, de nem elég a feszültség fenntartására, pláne úgy, hogy a közel két és fél órás film első fele lényegében az expozíció folyamatos ismétlésében merül ki. A második fél ugyan kellően izgalmasra sikeredett, de a beálló unalom miatt az előzményeket nehéz feledni. Fuqua ha egy kicsit is visszavett volna művészi hajlamaiból, egy újabb kiemelkedő bűnfilmet ünnepelhettünk volna.

A Légióval aznap este a B-filmek mezejére is ráléptünk, s meglepetésre – hőseinek időközönkénti lelkizését feledve – egy igazán korrekt filmet láthattunk. A magam részéről a Légiót egy ötletes ollózásnak tartom: az első Terminátor-film főszálát párosították az első Tremors-film sivatagi helyszínével, hogy az egészet zombifilmekből kölcsönzött ostromszituációval fűszerezhessék meg. A végére pedig egy szép gondolat is került, ugyanis még mennyei Atyánk is képes elismerni, ha hibázott.

A Párterápia az a romantikus vígjáték, amely összehozta a két nagy nevettőt: Steve Carellt (Office) és Tina Feyt (30Rock). Látszik is, hogy mindkettejük zseniális komédiás, azonban időnként érezhető, hogy nem igazán illenek bele a választott zsánerbe, hiszen a karakterfejlődésüket kifejtő pillanatokban láthatóan szenvednek. E néhány perc kivételével azonban tényleg fetrengeni lehet a nézőtéren a röhögéstől, különösen a pofás kis autósüldözés (két karambolban összeragadt kocsival kell a párocskának menekülnie Manhattan utcáin) és a páros sztriptízt lesz nehéz feledni. No és persze Tina Fey természetes szépségét, aki az Oscar-díjkiosztók után újfent megmutatja, hogy nem is olyan csúnyácska, mint amilyennek sorozataiban magát beállítja.

Az Így neveld a sárkányodat kapcsán először is becsületemre legyen mondva, hogy 3D-ben néztem volna szívesen, azonban a tömeg babzsákfotel hiányában – azokon filmes érdeklődés hiányában csókkirály párocskák hevertek – egyszerűen legyűrt. Az Így neveld a sárkányodat önmagában nem fogja megváltani a világot. Az alkotók egy egymást meg nem értő apa-fiú kapcsolat köré építettek fel egy igazi kalandfilmet, amelynek látványvilága – a sziklafalban épült vikingvárostól a sárkányokkal vívott csatákig – 3D nélkül is lenyűgöző. Ugyanakkor az Így neveld a sárkányodat humora valószínűleg csak a gyermekeket érinti meg, ahogy az idegen (sárkány)társak elfogadásáról szóló tanulságot is csak ők emészthetik meg, a nagyobbaknak pusztán az említett légi csaták élvezete maradhat.

Szóval félreértés ne essék, a Mozifanatikusok éjszakája természetesen jó buli volt, csak egy magamfajta magányos farkasnak – jelen esetben az emberkerülésre, s nem az asszonykámra célzok – a tömegiszony nem egyszerűen küzdhető le. Van egy évem, hogy mindezt kiheverjem, s akkor már reggel hétkor ott kártyázok a mozi előtt, mint anno az egyetemeken, hogy biztosan meglegyen a hőn áhított tanegység.

Titanic Filmfesztivál

Nemsokára jön a Titanic!

Jó hír minden filmbarátnak: nemsokára kezdetét veszi a 17. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál! Magyarország legnagyobb nemzetközi filmes eseménye 2010. április 8 – 18. között a hagyományokhoz híven gazdag és sokszínű programmal, merész és újszerű alkotásokkal várja a mozilátogatókat.

A fesztivál idei kínálatában kiemelt szerepet kapnak az animációs filmek, amelyeknek külön szekciót szentelünk. A minden eddiginél szélesebb merítéssel válogatott filmek a japán anime-trenddel szemben kifejezetten a klasszikus animációt képviselik.

A Tigris éve címmel szintén önálló blokkot alkotnak a kínai filmek, de a közönség ugyanebben a szekcióban láthatja majd az elmúlt év tajvani filmtermésének legjavát is.

Emellett nagy hangsúly kerül a háborús tematikájú, fegyveres konfliktusokat feldolgozó alkotásokra, ez az irányvonal a Titanic arculatában is tetten érhető majd.

A fesztivál 2010-ben is a már jól ismert helyszíneken várja közönségét: a Titanic-helyszínként tavaly debütáló KINO mozi mellett a Toldi, az Örökmozgó Filmmúzeum és a fesztivál központjaként funkcionáló Uránia Nemzeti Filmszínházad majd otthont a vetítéseknek.